Az Alekszander Nevszki-székesegyház kétségtelenül a bolgár főváros leghíresebb épülete. Szófia szimbóluma nemcsak templom, hanem emlékmű is egyben: a Bulgária felszabadulásához vezető 1877-78-as orosz-török háború idején elhunyt orosz katonák előtt tiszteleg. A székesegyházat 30 évig építették, 1882 és 1912 között. Ma Délkelet-Európa harmadik legnagyobb ortodox katedrálisa, belső terei összesen 3170 m2-t tesznek ki, és 5000 fő befogadására alkalmas.
A székesegyház a nevét a XIII. századi orosz szent, Alekszandr Nyevszkij novgorodi herceg, II. Sándor orosz cár védőszentje után kapta. II. Sándor volt az, aki háborút hirdetett az Oszmán Birodalom ellen, ezért Bulgáriában gyakran illetik a „Felszabadító” jelzővel. A főbejárat két oldalán emléktáblát találunk, ezeken az alábbi felirat olvasható: „Hogy megörökítse a nagy orosz nép iránti testvéri szeretetünket és mély hálánkat Bulgária 1878-as felszabadításáért”.
Érdekesség, hogy az első világháborúban, mindössze néhány évvel a székesegyház befejezése után Bulgária és Oroszország ellentétes szövetségben találta magát. Az orosz haditengerészet 1915. október 14-én megtámadta Várna városát, amire válaszul a bolgár nemzetgyűlés 1916-ban átnevezte az épületet Szent Cirill és Metód katedrálisra. Az eredeti nevet aztán 1920-ban állították vissza.
A székesegyház belső dekorációja kiváló minőségű és drága anyagokból készült: olasz és marokkói márványt, brazil ónixot és indiai alabástromot is felhasználtak a belterek kialakítása során. A nagy, fából készült ajtókat Ausztriából hozták, a rajtuk lévő szerelvényeket és az exkluzív csillárokat pedig Németországban gyártották. A központi csillár súlya 2500 kg, és 27 m magasan lóg a padló felett. Bár bolgárok tervezték őket, a mozaik ikonok Velencében készültek.
A székesegyház legfeltűnőbb részei az aranyozott kupolák. Ezekhez összesen több mint 8 kg színaranyat használtak fel, a teljes aranyozott felület 700 m2-t tesz ki. Természetesen az aranyréteg nagyon vékony, így bizonyos időközönként helyreállítást igényel.
Az 53 méter magas harangtorony tetején tömör arany kereszt látható. A székesegyház 12 haranggal rendelkezik, ezek össztömege 23 tonna. A legkisebb mindössze 10 kg-ot nyom, a legnagyobb viszont 12 tonnás, és kongása akár 30 km-ről is hallható.
Az Alekszander Nevszki-székesegyházat Szófia akkori legmagasabb pontján, 552 méteres tengerszint feletti magasságon emelték. Azóta a város sokat terjeszkedett a Vitosa lejtői felé, így a székesegyház ma már csak a belváros legmagasabb részén áll.
A székesegyház olyan érdekes kegytárgyakat is őriz, mint például Szent Alekszandr Nyevszkij bordacsontjának egy darabja vagy egy a Golgotáról származó kő.
Nyitvatartási idő
Az Alekszander Nevszki-székesegyház minden nap 07:00 és 19:00 között tart nyitva, és a belépés ingyenes.
Misék:
Hétköznapokon: 08:00 és 17:00 (péntekenként: 17:30)
Szombaton: 18:00
Vasárnap: 09:30
A székesegyház épületében egy múzeum is üzemel, mely lenyűgöző ortodox ikongyűjteménnyel rendelkezik. Valószínűleg ez Európa legnagyobb ilyen jellegű tárlata. A múzeum minden nap 10 és 18 óra között tart nyitva, a belépőjegy ára 6 leva.
Elhelyezkedése
Az Alekszander Nevszki-székesegyház Szófia központjában, a Szent Szófiai templom és a bolgár parlament épülete között, a tágas Szveti Alekszander Nevszki tér közepén található. A Szerdika metróállomás 10 perc sétára (850 m) van, a legközelebbi metróállomás, az Univ. Szt. Kliment Ohridszki pedig mindössze 250 méterre.
Fizetős parkolóhelyek ugyan rendelkezésre állnak a székesegyház körül, de nagyon oda kell figyelni, hol hagyjuk az autónkat. Számos kormányzati épület van a környéken, emiatt sok a korlátozás is, és ezek gyakran csak bolgárul vannak kiírva.
Bolgár név: Храм-паметник „Свети Александър Невски“
Cím: Szveti Alekszander Nevszki tér, GPS koordináták: 42.695828, 23.332747
A székesegyház hivatalos honlapja virtuális túrát is kínál.